Az ókor bölcsei számos feljegyzést hagytak ránk arról, hogy valamilyen módon látták vagy érzékelték az ötödik elemet. Ezek egyike volt a borpárlat első megfigyelése. Mivel a bornak - ahogyan akkoriban tudták - varázslatos ereje van, és maguk az istenek is szívesen fogyasztják, joggal feltételezték, hogy ebben az italban ott rejlik az ötödik elem, és ez adja neki a bódító erőt.

Hogyan vette kezdetét az ötödik elem utáni hajsza? Ezt az előző cikkben tárgyaltuk, amit ide kattintva 3 perc alatt végigolvashatsz.

Az ötödik elem, vagyis az éter felfedezése a borban egy egyszerű fizikai jelenségnek volt köszönhető: Ha bort melegítünk, a tetején kialakul egy láthatatlan réteg, ami gyúlékonnyá válik, annak ellenére, hogy maga a bor nem gyújtható meg. Ez a réteg nem más, mint a borpárlat, és alapvetően semmiféle varázslatos ereje nincs. A kísérletező bölcsek azonban ezt nem tudták, és azt feltételezték: ez a gyúlékony réteg csakis valami éteri dolog lehet. Hiszen nem látjuk, nem érezzük, de valamiképpen áthozhatjuk a mi dimenziónkba: a tűz lángja által. Nem kellett sok ezek alapján, hogy azt gondolják: megtalálták az ötödik elemet.

Igazi hajsza vette kezdetét, hogy az ötödik elemet elkapják valahogyan, vagyis begyűjtsék a melegedő bor tetejéről. Erre alkották meg a különböző lepárlóberendezéseket. Az első századokban a görögök már egészen közel jártak a sikerhez, de az arabok találták fel azt a szerkezetet, amit ma egyszerűen úgy ismerünk: pálinkafőző. A 13. században már többszöri lepárlásra alkalmas berendezések voltak, amikkel végre valahára annyi (nagyjából) tiszta szeszt lehetett készíteni, amennyit nem szégyelltek.

Annak ellenére, hogy az első finomszesz készítők az ötödik elem megtalálásáért ünnepelték önmagukat, és az általuk létrehozott anyagot aqua vitae-nek, az élet vizének nevezték, az átlagpolgárok hamar kijózanodtak - vagyis éppen ellenkezőleg - hamar rájöttek, hogy ha örök életre és isteni szuperképességekre nem is tehetnek szert, legalább elfelejthetik a gondjaikat egy estére, sőt, a fizikai fájdalmaik is csökkennek valamennyire az értékes nedű fogyasztásától.

A lepárlás anyagául akkoriban még nem a cefre szolgált, a mitikus hagyományokat követve az orvosok és alkimisták sokáig ragaszkodtak a borból előállított párlathoz (amit ma brandynek hívunk). A mitikus hagyományok mellett persze az sem utolsó szempont, hogy a borból - valljuk be - kicsivel könnyebb alkoholt kinyerni, mint egy hordó szilvából, hiszen már eleve koncentráltabb formában tartalmazza azt. Lényeg a lényeg: a 13. században nagyjából mindenki brandyfüggő lett, és az orvosok rendszeresen írták fel betegeiknek ezt a csodás italt.

A lepárlókkal persze nem csak alkoholt lehetett előállítani, hanem vízgőzben is kioldhatták a különböző gyógynövények esszenciáit ("éterikus anyagait"), amiknek - legalábbis egy részüknek - tényleg volt gyógyhatása, és amiknek köszönhetően az emberek nagy koncentrációban, tartósítva juthattak hozzá olyan gyógyító anyagokhoz, amik addig csak szezonálisan és regionálisan voltak elérhetőek. Ekkoriban készültek tehát az első gyógynövénykivonatok, vagyis az első igazi gyógyszerek.

A gyógynövénylepárlás és a szeszkészítés találkozása nem váratott sokat magára. A lepárlókban készült brandyt sok esetben újra beletöltötték a berendezésbe, de már gyógynövényekkel keverve. Az így nyert gyógynövénykivonatok már igazán jól használhatóak voltak gyógyításra, és még finomak is voltak. A gyógynövényes párlatok néhány éven belül már ott voltak minden patika polcain, és lassan (jó, nem, valójában nagyon gyorsan) megjelentek a kocsmákban is. A 14. században néhány elmésebb alkimista megpróbálkozott a sör lepárlásával, így létrehozták az első gabonaszeszt, ami manapság a vodka, a whisky és a világ majdnem minden röviditalának alapja.

A borókapárlat - vagyis a gin - az egyik legelső kísérleti ital volt, hiszen a borókának akkoriban már legalább ezer éve ismerték a gyógyhatását. Így a gin lett a világ egyik legelső gyógyszere, és eredetileg borból és borókabogyóból készítették, tehát egészen másmilyen volt, mint manapság.

Az igazi, mai formájában ismert ginre még várni kellett néhányszáz évet, utána viszont olyan népszerű lett, hogy amikor be akarták tiltani, a nép az utcára vonulva tiltakozott. De erről majd a következő cikkben olvashattok.